Cikk-Cakk Sakkfesztivál
A VI. Világsakkfesztivált a Székesfehérvári István Király Általános Iskola valamennyi tanulójával megünnepeljük.
Egy igazán élménydús, különleges napot nyújtottunk diákjainknak. A Világsakkfesztivál céllal azonosulva meg szeretnénk mutatni mi is a sakk világának ezer arcát.
Az egészségtudatosságot ötvözzük a sakkos eseménnyel, a tavalyi évhez hasonlóan sakkal kapcsolatos süteményeket, tálakat készítenek a gyermekek, amiből kiállítást is rendezünk.
KI MIT TUD? címen igényes sakkos színdarabokat, verseket, meséket írnak, táncos koreográfiákkal készülnek az osztályok. A protokoll miatt nem élőben nézzük meg együtt az előadókat, hanem felvételeket készítünk és ennek alapján zsűrizzük őket.
Programunkban szerepel a szimultán sakkverseny, különböző kézműves foglalkozások, ahol újrahasznosított tárgyakból készítünk logikai Puzzlesat.
A sakkos sportfoglalkozás is fontos része lesz ennek a napnak hiszen a kedvenc sportjátékaikat „sakkosítottuk”, s ezen a napon fognak a tanulóink megismerkedni velük.
A sakk szeretete összeköti a tanulóinkat, ezt pedig egy óriási puzzle elkészítése és kirakása fogja jelképezni. A nap zárásaként minden osztály egy-egy puzzle darabot helyez el az iskola udvarán.
Természetesen bekapcsolódunk az online versenyekbe is, hiszen részt veszünk a meghirdetett kreatív pályázatokban, rajzokkal, rímfaragással, történetbefejezéssel készülnek a tanulóink.